XXI. Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus

Siófok, 2022. november 8-12.

az MSOTKE rendezvénye a MOT közreműködésével

 

Tisztelt Kollégák, kedves Barátaink!

Ebben az évben immár 21. alkalommal kerül megrendezésre a hazai sürgősségi szakma legnagyobb volumenű rendezvénye, a Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus. (Akár úgyis fogalmazhatunk, hogy az angol jogrend szerint is nagykorú lett.) Hagyományainkhoz híven a siófoki Azúr Hotel ad teret a rendezvénynek 2022. november 10.-12 között, melyhez a szokásos kurzusok kapcsolódnak. (ASLS, PoCUS, légútbiztosítás, súlyos gyermeksérült ellátás, triázs.) A kurzusok pontszerző akkreditációja megtörtént, illetve a szakvizsgához szükséges tanfolyamokat a korábbi évekhez hasonlóan a grémiumok elfogadják. A program összeállításánál a Tudományos Bizottság igyekezett figyelembe venni a korábbi évek során a résztvevőktől kapott visszajelzéseket, illetve az elmúlt év során jelentkező sajnálatos aktualitások (humanitárius kihívások) is megjelennek a témák között. Ennek megfelelően a következő átfogó területekre helyeztük az előadások hangsúlyát: perszonalizált akut ellátás, kritikus állapotú betegek ellátása, kardiovaszkuláris kórképek. A felkért előadások mellett szeretnénk minél nagyobb teret adni a varia szekciónak, ahova várjuk természetesen nem csak a fiatal, de a hosszú évek tapasztalataival rendelkező kollégáink jelentkezését is.

Ebben az évben lejár a 2017.-ben választott elnökség mandátuma, így a szakmai programokon kívül küldöttgyűlést is tartunk, melynek során új elnökség kerül megválasztásra. (A választásról részletes információ Társaságunk honlapján található.)

A Szervező Bizottság nevében szeretettel várunk mindenkit egy mozgalmas, tudományos és közösségi élményekkel teli hétvégére a Balaton partjára!

Budapest, 2022. augusztus

Dr. Bognár Zsolt
elnök

Precongress kurzusok

  1. november 8-9.

A kongresszus időpontja

  1. november 10-12.

Helyszín

Hotel Azúr Wellness és Konferencia Szálloda

Hotel Azúr Wellness és Konferencia Szálloda
8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c
hotelazur.hu

Térkép

A Hotel Azúr a Balaton régió legnagyobb 4 csillagos wellness- és konferencia szállodája - Siófokon, közvetlenül a Balaton partján, egy 3 hektáros kertben helyezkedik el.
Minden szoba balkonos, TV-vel és mozicsatornákkal, Wi-Fi internet-csatlakozással, széffel, légkondicionálóval felszerelt, és füstérzékelővel ellátott. Rendezvénytermei variálhatók és modern technikával felszereltek. Éttermei házon belül többféle különleges gasztronómiai lehetőséget kínálnak. A 3700 m2-es wellnessközpont különleges lehetőségeket nyújt a feltöltődésre.

Megközelíthetőség

Az M7-es autópályáról a 105-ös kilométerkőnél kell lehajtani. Ezután a centrum illetve a vitorlás kikötő irányába - minden elágazásnál egyenesen tovább haladva - keresztezve a vasúti síneket a Vitorlás és az Erkel Ferenc utca sarkától balra haladva 200 méterre található a szálloda bejárata.

Parkolás

A vendégek részére a parkolás térítésmentes. A szálloda területén 150 parkolóhelyet tudunk biztosítani.

Precongress kurzusok

Orvosok számára akkreditált tanfolyamok
ASLS® – Advanced Sepsis Life Support Tanfolyam
MEGTELT! - 2022. november 8-9.
SE-TK/2022.II/00237 30 pont Bővebben
PoCUS tanfolyam
MEGTELT! - 2022. november 9.
SE-TK/2022.II/00238 16 pont Bővebben
Emelt szintű légútbiztosítás a sürgősségi osztályon
2022. november 9.
SE-TK/2022.II/00239 10 pont Bővebben
Nehezített légút tanfolyam
2022. november 9.
SE-TK/2022.II/00240 12 pont Bővebben
Súlyos gyermeksérült ellátása gyakorlati képzés
MEGTELT! - 2022. november 9.
SE-TK/2022.II/00243 16 pont Bővebben
Szakdolgozók számára akkreditált tanfolyam
Magyar Sürgősségi Triázs Tanfolyam
2022. november 9.
SZTK-A-27153/2022 16 pont Bővebben

Fő témák

  • Perszonalizált akut jellegű ellátás
  • Kritikus állapotú betegek akut jellegű ellátása
  • Kardiovascularis kórképek
  • Újdonságok az oktatásban és a szakképzésben
  • Szabad előadások

Program

Megtekintés

Tudományos Bizottság

elnöke: Prof. Dr. Rudas László
tagjai: Dr. Berényi Tamás, Dr. Gőbl Gábor, Dr. Kanizsai Péter, Dr. Kiss Domonkos, Dr. Kocsis Tibor, Dr. Pápai György, Dr. Pető Zoltán, Prof. Dr. Szabó Zoltán, Dr. Varga Csaba

Szervező Bizottság

elnöke: Dr. Bognár Zsolt
tagjai: Dr. Berényi Tamás, Dr. Csató Gábor, Dr. Engelbrecht Imre

Kongresszusi iroda

K&M Congress Kft.
1064 Budapest, Podmaniczky utca 75.
telefon: +36 1 301 2000
e-mail: e-mail küldése
honlap: kmcongress.com

Fontos határidők

Absztrakt leadási határidő: 2022. szeptember 30.
Kedvezményes részvételi díj fizetésének határideje: 2022. október 10.

A regisztrációs iroda nyitva tartása

2022. november 8. kedd 08:00-11:00 óráig
2022. november 9. szerda 08:00-18:00 óráig
2022. november 10. csütörtök 08:00-18:00 óráig
2022. november 11. péntek 08:00-17:00 óráig
2022. november 12. szombat 08:00-14:00 óráig

Útmutató összefoglaló készítéséhez

Az előadások bejelentésének határideje: 2022. szeptember 30.
Az előadások összefoglalóját a formai követelmények betartásával kizárólag elektronikusan, on-line lehet beküldeni.

A rendszer automatikus visszaigazolást küld az összefoglaló beérkezéséről a megadott e-mail címre. Előfordulhat, hogy a visszaigazolás a SPAM mappába érkezik, kérjük, azt is ellenőrizze. Ha a visszaigazolás egy napon belül nem érkezik meg, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a kongresszusi szervező irodával.

Több szerző esetén kérjük, egyértelműen jelöljék meg, ki melyik munkahelyen dolgozik.

Formai szempontok az összefoglalókhoz:

  • Bevezetés - háttér illetve célkitűzések
  • Módszerek – Betegek, eszközök, beavatkozások, értékelési módszer (statisztika)
  • Eredmények
  • Megbeszélés – konklúziók, releváns implikációk

A szöveg hosszúságára vonatkozóan nincs megkötés.

A szerzők 2022. október 7-ig kapnak értesítést, hogy bejelentett előadásukat a Tudományos Bizottság elfogadta-e.

Az összefoglaló beküldés lezárult.

Részvételi díjak

A részvételi díjak 21,26% ÁFA-t tartalmaznak

2022. október 10-ig 2022. október 10. után
Orvos, *MSOTKE-tag 46 000 Ft 51 000 Ft
Orvos, nem MSOTKE-tag 50 000 Ft 57 000 Ft
35 év alatti orvos, *MSOTKE-tag 40 000 Ft 45 000 Ft
Szakdolgozó, *MSOTKE-tag 35 000 Ft 40 000 Ft
Szakdolgozó, nem MSOTKE-tag 40 000 Ft 46 000 Ft
Napijegy november 10-én és 12-én 20 000 Ft/nap
Napijegy november 11-én 25 000 Ft
ASLS® tanfolyam MEGTELT!
Súlyos gyermeksérült ellátása gyakorlati képzés MEGTELT!
PoCUS tanfolyam MEGTELT!
Emelt szintű légútbiztosítás tanfolyam 10 000 Ft
Nehezített légút tanfolyam 10 000 Ft
MSTR – Magyar Sürgősségi Triázs Tanfolyam 12 000 Ft

*MSOTKE-tag: azok élhetnek a tagsági kedvezménnyel, akik legkésőbb 2022. október 10-ig kérik felvételüket a Társaság tagjai közé, illetve, akiknek nincs tagdíj elmaradásuk.

Az egyetemi hallgatók (első alapképzésben, nappali tagozaton) nem fizetnek részvételi díjat.

A részvételi díjak tartalma

teljes részvételi díj napijegy egyetemi hallgató
részvétel a tudományos programokon IGEN aznapi programon IGEN
kreditpontok IGEN NEM NEM
program és összefoglalók IGEN NEM IGEN
névkitűző IGEN IGEN IGEN
vacsora november 11-én IGEN NEM NEM
kávé/üdítő a tudományos program szüneteiben IGEN IGEN IGEN

A kongresszus tudományos és társasági programjai csak a kongresszusi névkitűzővel látogathatók!

Támogatás

Az orvosok a Magyar Orvosi Kamara, az asszisztensek a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara illetékes területi szerveihez pályázhatnak támogatásért.

Akkreditáció

A kongresszus orvosi és szakdolgozói akkreditálása folyamatban van.

A kongresszus egy egységben kerül akkreditálásra, így a napijegyekre kreditet jóváírni nincs lehetőség. A kreditpontok jóváírása az orvosi pecsétszám illetve a szakdolgozói működési nyilvántartási szám alapján történik, ezért kérjük, hogy ezt feltétlenül tüntessék fel a jelentkezési lapon. Szakdolgozóktól feltétlenül töltsék az Akkreditációs adatok szakdolgozóknak című adatlapot.

A precongress kurzusok kreditpontjait ide kattintva tudja megtekinteni.

Szállás

Az árak 4,76% és 21,26% ÁFA-t tartalmaznak.

Hotel Azúr Wellness és Konferencia Szálloda

8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c

Weboldal Térkép
Superior kétágyas szobában 1 főre félpnazióval 32 700 Ft/fő/éj
Superior kétágyas szobában 2 fő elhelyezése esetén félpanzióval 22 500 Ft/fő/éj
A szobaárak magukba foglalják a büféasztalos reggeli ellátást és érkezés napi ebédet,korlátlan internet (wifi) használatot és fürdőköpeny használatot, illetve az Hotel Azúr wellness központ használatát: 1000 m2 vízfelület kül- és beltéri élménymedencével, termálmedencével, wellness clubbot 2 finn szaunával, gőzkabinnal, infra szaunával, sókamrával, illat kamrával, és a kondicionáló terem használatot. Szobák elfoglalása: érkezés napján 14:00 órától. Szobák elhagyása: távozás napján 10:00 óráig

Étkezés

Az árak 4,76% és 21,26% ÁFA-t tartalmaznak.

Hotel Azúrban lakók számára a szobaár tartalmazza továbbá a következő étkezéseket
a november 8-i éjszaka díja a november 8-i büféasztalos ebédet egy üdítővel vagy ásványvízzel
a november 9-i éjszaka díja a november 9-i büféasztalos ebédet egy üdítővel vagy ásványvízzel
a november 10-i éjszaka díja a november 10-i büféasztalos ebédet egy üdítővel vagy ásványvízzel
a november 11-i éjszaka díja a november 11-i büféasztalos ebédet egy üdítővel vagy ásványvízzel
További étkezések szállóvendégeknek
Büfésztalos ebéd egy üdítővel vagy ásványvízzel november 12-én 8 900 Ft
Büféasztalos vacsora egy üdítővel vagy ásványvízzel november 8-án, 9-én és 10-én 8 900 Ft
Fogadás november 11-én a részvételi díj tartalmazza
Étkezések azoknak, akik nem a Hotel Azúrban szállnak meg
Büfésztalos ebéd egy üdítővel vagy ásványvízzel 8 900 Ft
Büféasztalos vacsora egy üdítővel vagy ásványvízzel november 8-án, 9-én és 10-én 8 900 Ft
Fogadás november 11-én a részvételi díj tartalmazza

A helyszínen korlátozott számban, készpénzes vagy bankkártyás fizetés mellett fogadunk el megrendelést az étkezésekre.

Jelentkezés

A kongresszus és a tanfolyamok résztvevői számára on-line regisztrációs és fizetési lehetőséget biztosítunk. A pre-congress kurzusokra (kivéve ASLS) csak kongresszusi résztvevők regisztrálhatnak, a jelentkezési felület 4. oldalán az Étkezések alatti Program blokkban.
Az ASLS tanfolyam, a PoCUS tanfolyam és a Súlyos gyermeksérült ellátása gyakorlati képzés megtelt, azokra már nem lehet jelentkezni.

A kreditpontok jóváírása az orvosi pecsétszám, szakdolgozók esetében a működési nyilvántartási szám alapján történik, ezért kérjük, hogy ezt feltétlenül tüntessék fel a jelentkezési lapon. Hiányosan kitöltött jelentkezési lap esetén a kreditpontokat nem áll módunkban jóváíratni.

Kérjük, hogy a költségviselő a honlapról letölthető költségvállaló nyilatkozat cégszerű aláírásával igazolja, ha a költségeket a munkahely vagy szponzor fizeti. Amennyiben a költségviselő az aláírt nyilatkozat ellenére a vállalt kötelezettségét nem teljesíti, a felmerült költségeket az érintett résztvevőnek kell kifizetnie.

A szállásra és étkezésre vonatkozó igényeket is a jelentkezési lapon kérjük megadni. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy aki kétágyas elhelyezést igényel, de nem jelöl meg szobatársat, annak az egyágyas elhelyezés árát kell fizetnie, ha a kongresszus résztvevői közül más nem választ ilyen elhelyezést.

A K&M Congress Kft. a megadott e-mail címre elküldi a megrendelt szolgáltatások visszaigazolását. A megrendelés a díjak befizetésével válik érvényessé. A ki nem fizetett megrendeléseket 2022. október 21-én töröljük. Korlátozott számban, készpénzes vagy bankkártyás fizetés mellett a helyszínen is elfogadunk megrendelést az étkezésekre.

Az étkezések, a szállás és a részvételi díjak közvetített szolgáltatást tartalmaznak.
A visszaigazolt jelentkezés szerződésnek minősül.

A jelentkezés lezárult.

Lemondás, módosítás

A szolgáltatások lemondását vagy módosítását írásban kérjük beküldeni a kongresszusi szervezőiroda címére.
2022. október 10. után a szolgáltatásokat nem lehet lemondani.
2022. október 10 - 31. között csak módosítást (név illetve egyéb adatmódosítás) fogadunk el, ami nem lehet szolgáltatás lemondás.

2022. OKTÓBER 31. UTÁN MÓDOSÍTÁST MÁR NEM ÁLL MÓDUNKBAN ELFOGADNI!

A korábbi befizetések visszatérítése:
a 2022. október 10-ig beérkezett lemondások esetében a befizetett díjak 80%-át térítjük vissza;
a 2022. október 10. után érkezett lemondások esetében a befizetett díjakból visszatérítésre nincs lehetőség.

Az utólagos számlamódosítás díja: 1 000 Ft + ÁFA / érintett módosítás (db)

Fizetés módja

Fizetési mód on-line jelentkezés esetén

1) Bankkártyával on-line az msotke.kmcongress.com oldalon,
biztonságos banki vonalon. A hitelkártya adatokat csak a bank látja.
2) Átutalással a K&M Congress Kft-nek a K&H Bank ZRt.-nél vezetett 10400212-50526666-72501007 számú számlájára. Kérjük, hogy az átutalási megbízáson a résztvevő(k) nevét feltüntetni szíveskedjenek.

Fizetési mód a helyszínen

1) Bankkártya
2) Készpénz

Átutalással a helyszínen nem lehetséges a fizetés.