MSOTKE tudományos rendezvénye a MOT közreműködésével

 

Kedves Kollégák!

 

Örömmel tájékoztatom Társaságunk minden tagját és a szakterületünk után érdeklődő kollégákat, hogy 2019. november 7-9 között, immár 18. alkalommal kerül megrendezésre a hazai sürgősségi ellátás legnagyobb rendezvénye, a Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus.

A Tudományos Bizottság a program kialakításakor törekedett a legaktuálisabb témák felvonultatása mellett helyt adni olyan kérdéseknek is, melyek bár nem előszőr jelennek meg Kongresszusunkon, de a hallgatóság visszajelzései alapján változatlanul nagy érdeklődésre tarthatnak számot.

Az előzetes kurzusok sorában a megszokott tematikák mellett (ASLS, triázs, légútbiztosítások) idén előszőr megrendezésre kerül a súlyos sérült gyermek ellátási gyakorlati képzés formájában. A versenyszellem híveinek lehetősége lesz csapatban (MRT Reanimációs Verseny) illetve egyénileg (Speeding / ZOLL mellkaskompressziós próba) tesztelni tudásukat, elméleti és gyakorlati felkészültségüket.

A szervező bizottság nevében szeretettel várunk mindenkit egy hosszú hétvégére Siófokon!

 

Dr. Bognár Zsolt

Precongress kurzusok

  1. november 5-6.

A kongresszus időpontja

  1. november 7-9.

Helyszín

Hotel Azúr Wellness és Konferencia Szálloda

Hotel Azúr Wellness és Konferencia Szálloda
8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c
GPS koordináta: É 46.907561 K 18.0436101
www.hotelazur.hu

Térkép

 

A Hotel Azúr a Balaton régió legnagyobb 4 csillagos wellness- és konferencia szállodája - Siófokon, közvetlenül a Balaton partján, egy 3 hektáros kertben helyezkedik el.
Minden szoba balkonos, TV-vel és mozicsatornákkal, Wi-Fi internet-csatlakozással, széffel, légkondicionálóval felszerelt, és füstérzékelővel ellátott. Rendezvénytermei variálhatók és modern technikával felszereltek. Éttermei házon belül többféle különleges gasztronómiai lehetőséget kínálnak. A 3700 m2-es wellnessközpont különleges lehetőségeket nyújt a feltöltődésre.

Megközelíthetőség

Az M7-es autópályáról a 105-ös kilométerkőnél kell lehajtani. Ezután a centrum illetve a vitorlás kikötő irányába - minden elágazásnál egyenesen tovább haladva - keresztezve a vasúti síneket a Vitorlás és az Erkel Ferenc utca sarkától balra haladva 200 méterre található a szálloda bejárata.

Parkolás

A vendégek részére a parkolás térítésmentes. A szálloda területén 150 parkolóhelyet tudunk biztosítani.

Tudományos Bizottság

Elnök: Dr. Rudas László
Tagok: Dr. Berényi Tamás, Dr. Bognár Zsolt, Dr. Szabó Zoltán

Szervező Bizottság

Elnök: Dr. Bognár Zsolt
Tagok: Dr. Berényi Tamás, Dr. Mártai István, Dr. Varga Csaba

A Szervező Bizottság címe

MSOTKE
1028 Budapest, Hidegkúti út 153.
telefon: (1) 301-2000, fax: (1) 301-2001
e-mail: info@msotke.hu

Kongresszusi iroda

K&M Congress Kft.
1064 Budapest, Podmaniczky utca 75.
telefon: +36 (1) 301-2000, fax: +36 (1) 301-2001
e-mail: e-mail küldése
honlap: kmcongress.com

A helyszíni regisztrációs iroda nyitva tartása

2019. november 5. kedd 08:00-11:00 óráig
2019. november 6. szerda 08:00-18:00 óráig
2019. november 7. csütörtök 08:00-18:00 óráig
2019. november 8. péntek 08:00-18:00 óráig
2019. november 9. szombat 08:00-14:00 óráig

A regisztrációs iroda helye: a Hotel Azúr előcsarnoka.

Fontos határidők

Absztrakt leadási határidő: 2019. szeptember 30. 2019. október 7.
Kedvezményes részvételi díj fizetésének határideje: 2019. október 15.

Precongress kurzusok

Orvosok számára akkreditált tanfolyamok
ASLS® – Advanced Sepsis Life Support Tanfolyam
2019. november 5-6., egész nap
MEGTELT! SE-TK/2019.II/00209 32 pont
PoCUS tanfolyam
2019. november 6., 09:00-16:00
SE-TK/2019.II/00212 16 pont
Emelt szintű légútbiztosítás a sürgősségi osztályon
2019. november 6., 08:30-12:30
SE-TK/2019.II/00214 10 pont
Nehezített légút tanfolyam
2019. november 6., 14:00-18:00
SE-TK/2019.II/00213 12 pont
Szakdolgozók számára akkreditált tanfolyam
Magyar Sürgősségi Triázs Tanfolyam
2019. november 6., 09:00-18:00
SZTK-A-46720/2018 17 pont
Nem akkreditált tanfolyam
Súlyos gyermeksérült ellátása gyakorlati képzés
2019. november 6., 09:00-18:00
MRT verseny
2019. november 6., 10:00-15:00

Kongresszusi témák

  • Az analgézia új formái
  • Biomarkerek a sürgősségi ellátásban
  • EKG Kvíz
  • Geriátria
  • Kardiológia
  • Konkrét infekciók
  • Másképp is csinálhattuk volna
  • Szakmapolitika
  • Transzplantáció a sürgősségi ellátásában
  • Terrorizmus
  • Szabad előadások és poszterek

Program

Megtekintés

Akkreditáció

A kongresszus orvosi és szakdolgozói akkreditálása folyamatban van.

Szakmai kiállítás

A Kongresszushoz kapcsolódó tudományos kiállításról a kongresszusi szervező iroda ad felvilágosítást.

Útmutató előadások és poszterek készítéséhez

Szóbeli előadások

A szóbeli előadások időtartama: 8 perc + 2 perc megbeszélés.
Az előadáshoz szükséges diákat Microsoft PowerPoint-ban vagy Preziben javasoljuk elkészíteni.
A vetítés FullHD projektor segítségével történik, így a 16:9-es méretarányú diák fogják a vásznat teljesen kitölteni.

Poszterek

A kongresszusra benyújtott posztereket elektronikus formában lehet majd bemutatni. Az e-poszterek nagyméretű, FullHD felbontású (1080 x 1920 pixel) érintőképernyős LCD kijelzőkön lesznek elérhetőek a kongresszus teljes ideje alatt.

Ezen felül a poszterszekcióban az előadók 3 perc + 2 perc megbeszélés időkeretben, 2-3 diával ismertethetik a posztert.

A Tudományos Bizottság díjazza a legjobb 35 éven aluli előadót.

Részvételi díjak

(A részvételi díjak 21,26% ÁFA-t tartalmaznak)

2019. október 15-ig 2019. október 15. után
Orvos, *MSOTKE-tag 30 000 Ft 36 000 Ft
Orvos, nem MSOTKE-tag 35 000 Ft 42 000 Ft
35 év alatti orvos, *MSOTKE-tag 25 000 Ft 30 000 Ft
Szakdolgozó, *MSOTKE-tag 25 000 Ft 30 000 Ft
Szakdolgozó, nem MSOTKE-tag 30 000 Ft 36 000 Ft
Napijegy november 7-én és 9-én 15 000 Ft/nap
Napijegy november 8-án 18 000 Ft
Precongress kurzus kizárólag regisztrált kongresszusi résztvevők számára (kivéve ASLS, Súlyos gyermeksérült ellátása és MRT verseny) 7 000 Ft/kurzus
ASLS® tanfolyam 75 000 Ft
Súlyos gyermeksérült ellátása gyakorlati képzés 20 000 Ft

*MSOTKE-tag: azok élhetnek a tagsági kedvezménnyel, akik 2019. évre befizették tagsági díjukat vagy legkésőbb október 15-ig belépnek a Társaságba.

Az egyetemi hallgatók (első alapképzésben, nappali tagozaton) nem fizetnek részvételi díjat.

A részvételi díjak tartalma

teljes részvételi díj napijegy egyetemi hallgató
részvétel a tudományos programokon aznapi programon
kreditpontok
programfüzet az összefoglalókkal aznap programon
névkitűző
vacsora november 8-án
kávé/üdítő a tudományos program szüneteiben

A teljes részvételi díj 19 810 Ft összegű étkezést, a napijegyek 3 600 Ft bruttó összegű étkezést tartalmaznak.

A kongresszus tudományos és társasági programjai csak a kongresszusi névkitűzővel látogathatók!

Szállás

(Az árak 15,25% ÁFA-t tartalmaznak.)

Hotel Azúr Wellness és Konferencia Szálloda

8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c

Weboldal Térkép
kétágyas szobában 1 fő esetén MEGTELT!
kétágyas szobában 2 fő esetén MEGTELT!
Superior kétágyas szobában 1 fő esetén 18 700 Ft/fő/éj
Superior kétágyas szobában 2 fő esetén 13 800 Ft/fő/éj
A szobaárak magukba foglalják a büféasztalos reggeli ellátást, az Hotel Azúr wellness központ használatát: 1000 m2 vízfelület kül- és beltéri élménymedencével, termálmedencével, wellness clubbot 2 finn szaunával, gőzkabinnal, infra szaunával, sókamrával, illat kamrával, és a kondicionáló terem használatot, ÁFA-t, IFA-t.
Prémium Kétágyas szobában 1 fő esetén MEGTELT!
Prémium Kétágyas szobában 2 fő esetén MEGTELT!
A szobaárak magukba foglalják a büféasztalos reggeli ellátást, az Hotel Azúr wellness központ használatát: 1000 m2 vízfelület kül- és beltéri élménymedencével, termálmedencével, wellness clubbot 2 finn szaunával, gőzkabinnal, infra szaunával, sókamrával, illat kamrával, és a kondicionáló terem használatot. A Hotel Azúr**** Prémium épületrészben elhelyezett vendégek térítésmentesen használhatják a Prémium szárny élménymedencét, úszómedencét és 12 elemes szaunaparkot magába foglaló exkluzív wellness részlegét, ÁFA-t, IFA-t.

Étkezés

(Az árak 15,25% illetve 21,26% ÁFA-t tartalmaznak.)

Büféasztalos ebéd egy üdítővel 5 300 Ft/fő/nap
Büféasztalos vacsora egy üdítővel 5 300 Ft/fő/nap

A helyszínen készpénzes vagy bankkártyás fizetés mellett fogadunk el megrendelést az étkezésekre.

Jelentkezés

A kongresszus résztvevői számára on-line regisztrációs és fizetési lehetőséget biztosítunk.

A kreditpontok jóváírása az orvosi pecsétszám, szakdolgozók esetében a működési nyilvántartási szám alapján történik, ezért kérjük, hogy ezt feltétlenül tüntessék fel a jelentkezési lapon. Hiányosan kitöltött jelentkezési lap esetén a kreditpontokat nem áll módunkban jóváíratni.

Kérjük, hogy a költségviselő a honlapról letölthető költségvállaló nyilatkozat cégszerű aláírásával igazolja, ha a költségeket a munkahely vagy szponzor fizeti. Amennyiben a költségviselő az aláírt nyilatkozat ellenére a vállalt kötelezettségét nem teljesíti, a felmerült költségeket az érintett résztvevőnek kell kifizetnie.

A szállásra és étkezésre vonatkozó igényeket is a jelentkezési lapon kérjük megadni. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy aki kétágyas elhelyezést igényel, de nem jelöl meg szobatársat, annak az egyágyas elhelyezés árát kell fizetnie, ha a kongresszus résztvevői közül más nem választ ilyen elhelyezést.

A K&M Congress Kft. a megadott e-mail címre elküldi a megrendelt szolgáltatások visszaigazolását. A megrendelés a díjak befizetésével válik érvényessé. A ki nem fizetett megrendeléseket 2019. október 15-én töröljük. Korlátozott számban, készpénzes vagy bankkártyás fizetés mellett a helyszínen is elfogadunk megrendelést az étkezésekre.

Az étkezések, a szállás és a részvételi díjak közvetített szolgáltatást tartalmaznak.
A visszaigazolt jelentkezés szerződésnek minősül.

A jelentkezés lezárult.

Lemondás, módosítás

A lemondást írásban kérjük beküldeni a kongresszusi szervezőiroda címére.
A korábbi befizetések visszatérítése:
a 2019. október 5-ig beérkezett lemondások esetében a befizetett díjak 80%-át térítjük vissza;
a 2019. október 5. után érkezett lemondások esetében a befizetett díjakból visszatérítésre nincs lehetőség.

Az utólagos számlamódosítás díja: 1 000 Ft + ÁFA

2019. OKTÓBER 31. UTÁN MÓDOSÍTÁST MÁR NEM ÁLL MÓDUNKBAN ELFOGADNI!

Fizetés módja

Fizetési mód on-line jelentkezés esetén

1) Bankkártyával on-line az msotke.kmcongress.com oldalon,
biztonságos banki vonalon. A hitelkártya adatokat csak a bank látja.
2) Átutalással a K&M Congress Kft-nek a K&H Bank ZRt.-nél vezetett 10400212-50526666-72501007 számú számlájára. Kérjük, hogy az átutalási megbízáson a résztvevő(k) nevét feltüntetni szíveskedjenek.

Fizetési mód a helyszínen

1) Bankkártya
2) Készpénz

Átutalással a helyszínen nem lehetséges a fizetés.

 

Támogatóink

A szervezők köszönetüket fejezik ki az alábbi cégeknek a kongresszus támogatásáért.

AMOMED Pharma GmbH

Anamed Kft.

CSL Behring Kft.

DiaCare Solution Kft.

Digitálisreklám.hu Kft.

Ferring Magyarország Gyógyszerkereskedelmi Kft.

FUJIFILM Hungary Kft.

MED-EN TRADE Kft.

Medifair Kft.

Medirex Zrt.

Orion Pharma Kft.

Pásztor ADA-MED Kft.

Radiometer Magyarország Kft.

Roche (Magyarország) Kft.

Speeding Kft.

TECOM Analytical Systems Kft.

Thermofisher Scientific